A válás szó jelentését vizsgálva elmondhatjuk, hogy klasszikus értelemben a házasság törvény által kimondott végét jelenti. Szerbiában, a 2013-as évben 36 209 házasság köttetet, és 8170 válásra került sor. Manapság a vadházasságok, illetve élettársi viszonyok száma egyre nő. Ezért az ilyen kapcsolatból kilépő felek állapotát is a váláshoz egyenlő jelentésűnek tekinthetjük. Ezek száma pedig a statisztikai hivatalok által nincsenek jegyezve.
Hogy mi a válások oka, csak hosszasan, és gyakran szubjektíven ítélhetjük meg. Talán mégis kiemelhető néhány gyakoribb ok, ilyenek:
Természetesen más-más a válás feldolgozásának mente akkor ha a házasságból, együttlétből gyermek is születik. Elgondolkodtató adat, hogy egy kutatás válaszadónak mindössze 40%-a gondolja úgy, hogy a szülei tettek azért, hogy ne váljanak el, 15%-uk szerint viszont egyáltalán nem dolgoztak a házasság megmentésén, illetve hamar feladták. Vannak olyanok is (5%), akik úgy gondolják, hogy a gyermek miatt a szülőknek egyáltalán nem lett volna szabad elválniuk.
A válás hosszú folyamat. Első szakaszát a döntéshozás szakaszának nevezzük, amit az alkalmazkodás időszaka követ. Ez több alfolyamatot tartalmaz, mint jogi-gazdasági válás, szülő-gyermek kapcsolatok átrendezése, társas-kapcsolatok átrendezése. Mégis a legfontosabbnak tartjuk e folyamatban az érzelmi leválást. Aki valóban komolyan akarja a válást, annak nincs szüksége arra, hogy vádolja a másikat. Az igazán megérlelt döntés jele, ha valaki tudja vállalni a felelősséget a döntésért, és nem akarja a másikra kenni az okokat.
A vizsgálatok szerint az elhagyottak sértettnek és kitaszítottnak érzik magukat, az elhagyók pedig szabadabbnak, de nagyobb a bűntudatuk. A férfiak nehezebben dolgozzák fel a válást, ha őket hagyják ott, míg a nők, ha elhagyottak voltak, nagyobb arányban maradtak később jó viszonyban elhagyójukkal. De a válásból nem lehet jól kikerülni, mindkét felet megterheli, csak másképp.
Az elvált emberek, ha újraházasodnak, nagyjából azonos arányban válnak el ismét. A szerzők szerint ez arra utalhat, hogy aki már egyszer elvált, az könnyebben válik másodszor, mindamellett a második házassággal a férfiak elégedettebbek, mint a nők.
A válást akkor tekinthetjük lezártnak, ha kialakul egy stabil életvitel és egy stabil identitás.
A válás utáni időszak megoldásával olykor nem tudunk egyedül megküzdeni. Néhányan ilyenkor a barátokhoz fordulnak, akiknek, ha nincs ilyen tapasztalásuk, bizony nehéz helyzetbe kerülnek, sőt még a felek közti elköteleződést is magukra kell vállalniuk. Mások a világhálón keresnek hasonszőrű embereket. Szabadkán most ennek az eleven feldolgozása kezdődik meg egy önsegítő csoport formájában, ahol megismerve egymás történeteit, feltárva a saját esetüket, megérthetik, hogy ez nem egy könnyű szakasz, de nincsenek egyedül, s segítséget kaphatnak abban, hogy azon az úton, amin most elindultak, egyedül, de felerősödve végigmehessenek. Szintén mások családterapeutákhoz fordulnak, vagy más szakemberekhez.