Az egyesült államokbeli Nők Elleni Erőszak Hivatalának meghatározása szerint „családon belüli erőszakról beszélhetünk, ha egy kapcsolatban az egyik fél erőszakos magatartást alkalmaz a másik féllel szemben azért, hogy ezáltal a partnert hatalmában tartsa és felette ellenőrzést és uralmat gyakoroljon”. A családon belüli erőszak az Egyesült Királyságban lévő Gyermek- és Családsegítő és Támogató Szolgálat meghatározása szerint: „Egy intim kapcsolatban az egyik fél a másik fél fölött uralmat és ellenőrzést gyakorol, és ennek magvalósításához erőszakos magatartásokat használ eszközként.”
A családon belüli erőszak még a mai modern társadalmunkban is tabunak számít, mind az erőszak alkalmazója, mind elszenvedője igyekszik eltitkolni az erőszak létét. A környezet sem segíti a gond feltárását, a társadalom nagy része úgy tekint a jelenségre, mint valamely családi problémára, mely nem rá tartozik.
Többen azt állítják, hogy mind az elkövetőt, mind a szenvedő alanyt gyermekkorában olyan traumák érhették, amelyek egyfelől agresszív, másfelől mazochista lelkialkatúvá formálhatták. A bántalmazott gyakran választja védekezésül az elkerülést, az emlékezetéből való „kitörlést”, ingerültté, nyugtalanná válik, alvászavar alakulhat ki nála. Titkolja, tagadja a vele történteket, reménytelenséget érez, öngyilkossági gondolatok foglalkoztathatják, illetve bűntudata lehet.
A családon belüli erőszak kialakulásának okaira több elmélet létezik. A biológiaiak agyi elváltozásokról, genetikai hibákról beszélnek. A szociokulturális modell kutatói a jelenség okát a társadalmi, gazdasági körülmények meghatározó jellegében, a létbizonytalanságban vélték felfedezni. A pszichopatológiai modell felállítói úgy vélik, hogy az egyén nem tudja kontrollálni agresszív impulzusait — éretlen, függő, depresszióra hajlamos. Az erőszak átadásának transzgenerációs modellje szerint az erőszak oka a tanult mintában keresendő. A szociális tanuláselmélet pedig a társas meghatározottságban látja az okot, vagyis az erőszak megnyilvánulása attól függ, hogy a környezet normái, elvárásai támogatnak-e vagy elutasítanak-e egy bizonyos viselkedést. A családon belüli erőszak körfolyamata, azaz „ördögi köre” — melyben az első szakasz az erőszakkitörés, azaz ilyenkor tör elő a bántalmazóból az agresszió — az erőszakos viselkedés. Ezt követi a bűntudat, melyet a partner nem a tette miatt érez, inkább a lebukás és a következményekkel való szembenézés aggasztja. Majd a mentséget keresi, azaz az elkövető megpróbál magyarázatot találni a viselkedésére, kisebbíti a tettét, vagy letagadja, hogy megtörtént. A „mézeshetek” effektusban, azaz a kapcsolat „békülési” szakaszában az erőszaktevő bocsánatot kér, fogadkozik, udvarol, ajándékokkal engeszteli a partnerét. Mindent megtesz, hogy visszanyerje a kontrollt és megtartsa önt a kapcsolatban. Ezután a feszültség felgyülemlése, a fantáziálás és a tervezgetés időszaka következik, azaz a „vihar előtti” szakasz. A kapcsolatban újra súlyosabbá válik a feszültség. A bántalmazó megint erőszakról fantáziál, mindenbe beleköt. Végül a bántalmazó nekilát a tervének. Olyan helyzetet hoz létre, amelyben igazolva látja az ön bántalmazását. A feszültség betetőzése pedig egy újabb erőszakkitörés. A családon belüli erőszak elkövetőjének bántalmazások közötti, bocsánatkérő és szerető gesztusai megnehezítik a kapcsolatból való kilépést. El is hitetheti az erőszak elszenvedőjével, hogy ő az egyetlen, aki segíteni tud neki, a dolgok megváltozhatnak, és ő valóban szereti őt. A tapasztalatokból kiderül, hogy a bántalmazó kapcsolatokban az erőszak idővel súlyosbodik. A „békés” szakaszok rövidebbé válnak. A „mézeshetek” effektus teljesen eltűnik. Sőt az erőszak elharapódzása az áldozat agyonveréséhez is vezethet.
Nem lehet elégszer kimondani, leírni, hogy semmilyen érzelmi állapot, semmiféle párkapcsolati viszonyulás nem teszi indokolttá a másik ember megalázását és megverését. A bántalmazás bűncselekmény. Ám jusson eszébe, hogy önnek kell segítséget kérnie és elfogadnia! Ezért fontos, hogy felismerje, ha erőszakos hajlamú partnerrel akad dolga — még mielőtt a kapcsolata elmélyülne. Az erőszakos viselkedés csak akkor szűnik meg, ha a bántalmazó szakszerű segítséget kap, mely által megtanulhatja kontrollálni az indulatos viselkedését.